Legendák • Udvarhelyszék

A bánatos királylány kútja

"Egyszer, amikor éppen ebédhez hoztam a friss vizet, azt kérdi tőlem az egyik keze járásáról,
szavajárásáról egyaránt híres aratóasszony:
– Tudod-e, honnan hoztad a vizet?
– Hogyne tudnám: Várfele csorgójából.
– Hát azt tudod-e, miért hívják azt a hegyet Várfelének?
– Biztosan, mert valamikor vár lehetett rajta.
– Abbizony, de micsoda vár! S hát azt tudod-e, kinek a vára volt?
Ezt nem tudtam.
– Nahát, ha nem tudod, akkor én most megmondom neked – mosolygott rám a kedves
asszony, miközben letelepedett egy kévére, s térde közé fogta a tálat, úgy kanalazta a fi nom
meggylevest. – Megmondom én, csak előbb végezzünk az ebéddel, mert amint mondani szokták:
magyar ember, amikor eszik, nem beszél. Különben sem szeretném, ha az álmélkodástól
szád mellé kanalaznád a levest.
Ezen mindannyian jót nevettünk.
De aztán igyekeztünk is, hogy minél hamarabb túl legyünk az evésen, mert nemcsak én, de
a felnőttek is kíváncsiak voltak, hogy ugyan bizony kié lehetett az a vár, amelyik már csak egy
hegy nevében él, de amelyik minden szántáskor barázdából kiforduló cserép- és tégladarabokkal
küldözgeti üzenetét egy messzi-messzi korból. Talán éppen az óriások korából.
Kanalaztunk hát szaporán, s a húst is csak éppen megforgattuk a szánkban." (Kányádi Sándor)

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás